Megtört a jég, nem is akárhogy…

2013.11.02.-én történt amire 1 évet kellett várnom.

Reggel 8 órákor hívott egyik vadászbarátom, hogy a hajnali lese alkalmával rálőtt egy gím tehénre, ami földhöz vágta magát, rugdalt egy ideig, majd felpattant és borjával elkocogtak (látszólag betegen ment). Ismételt lövésre a takarásba belépő szarvasok miatt már nem volt lehetőség.
300 m-t tudtak menni a nyomon, utána nem találtak vért.

Először Szofi vérebemet a kocsiba hagytam, „majd ha meglesz a vad megmutatom neki”. A 300m-t Müzlivel megtettük keresztül egy szántáson és egy kukoricáson, ahol látszott, hogy mindkét oldalon erősen ken a tehén. A kukoricából egy szánásra váltott ki, a sebző és barátja szerint, akivel hajnalban keresték a nádas fele mentek, arra mutattak a nyomok is, a kutya is hajlott rá, így hát arra mentünk tovább, vért azonban se addig, se ott bent nem láttunk.

Nem volt mit tenni újraindulás. Úgy döntöttem adok egy esélyt fiatal vérebemnek is. A kukorica végéig ő is elment, de láttam rajta, hogy nem gondolkozik, csak az ismerős szag után ment, lefektettem. Nekiálltunk mi vércseppeket keresni, hátha tudunk segíteni egy kicsit a kutyának. Tudtunk. A vélt nyomtól 90 fokkal balra folytatódott a vérnyom, ahol szintén friss szarvas nyomokat találtunk. Elindítottam a kutyát. Így, hogy már nem volt ott a másik kutya zavaró szaga, nagyon szépen rászippantotta magát a nyomra. A nádas egy egész másik pontján váltott be a tehén, de nem állt meg, pedig kitűnő búvóhelyet jelentett volna, még egy dagonya is volt ott. De nem. Kiváltott. Ezután 1km hosszan egy friss vetésen és egy szintén friss repcetarlón mentek. Egy kisebb erdőfoltba váltottak be. Csőre töltöttünk. „Itt meg kellett állnia”. Lévén hogy a terület 90% mezőgazdasági, mostanra már learatott, takarást nem nyújtó kultúra. Arra számítottunk, hogy itt meg fog állni, itt sem tette. Egy búzavetésre távoztak, ahol ismét a nyílt placc közepén mentek 1km-t, a nyomok alapján nem rohantak. A területhatárhoz közeledve ismét egy erdőfoltba váltottak be, majd onnan egy lápos, mocsaras nádas részbe. „Ez volt az utolsó esélyünk.” Meg is találtuk a kenést a nádszálakon.
Javasoltam barátomnak, hogy taktikázzunk. Szemben egy nem használt vasúti töltés állt. A nádban 2m-nél messzebbre nem lehetett látni, így teljesen felesleges lett volna kettőnknek bemenni. Megegyeztünk, hogy Ő a töltésről tud lőni jobbra illetve balra is, ha sikerül megugrasztanunk a sebzett tehenet.
Felvette a pozíciót. Én elengedtem a kutyát, had menjen, itt a vezetékkel úgy sem boldogulnánk, a csizmaszárig érő sárban viszonylag jól tudtuk követni a vérnyomot. A nádas utolsó harmadában egyszer csak nagy robajlást hallok, tudtam hogy ez nem a kutya, mire felkaptam a puskát (bár minimális volt az esélye annak, hogy látni fogok valamit) már dördült is a lövés. Látom, hogy a sebző fut a töltésen, én is nekiiramodtam, lesz ami lesz, fel a vasúthoz, onnan legalább látok. Mire felértem, vadászbarátom eltűnt, 5 percig nem is tudtam hol lehet, mire egyszer csak felbukkant és mutatta, hogy menjek. Elkezdtem visszafelé ballagni a nádas mellett. Egyszer csak a bal oldalon egy árokban megpillantottam a tehenet, 2 lövéssel az oldalában!!!

Elmondhatatlan boldogság és megkönnyebbülés, na és persze büszkeség járta át a szívem, az addigra előkerült kutyám is boldogan szaglászta körbe a friss zsákmányt.

A zsigerelés előtt a kocsiban maradt tacsim is kapott lehetőséget, az utolsó 50m lenyomozásához és a számára oly kedves tépésre.

A munka több mint 3000m vezetékmunkából állt. Szerencsére a jó tervnek és a kitűnő lövésnek köszönhetően nem került sor.
A lövés a gerinc fölött érte a vadat, csontot nem roncsolt, de a tehén beteg volt, nehezére esett a járás. 

További képek---> //bence93.gportal.hu/gindex.php?PHPSESSID=6g4o8lurp3gn7jnem3cfi1r972&pg=35308045&gid=2916106