Tisztelt Vadgazdálkodók, Erdészetek és Vadásztársak!

Poór Bencének hívnak. Mivel családunkban az ismert családfa egyik ágán sem található vadász, így kicsit későn, de úgy gondolom elég időben sikerült elindítanom vadász karrieremet. Három  éve sikerült egy olyan társasággal kapcsolatba kerülnöm és azon belül is olyan barátságra szert tennem, ami által ezt a három évet  vadászatban bővelkedve tölthettem el. Két éve rendelkezem puskával, idén pedig a vadgazdálkodási technikus bizonyítványomat is átvehettem. A folyamatos tanulás, vadászattal való ismerkedésem során már az elején az egyik kedvenc  idézetem volt az „ Eb a vadász kutya nélkül”. Első kutyám egy rövidszőrű magyar vizsla volt, majd egy évre rá jött egy szálkás szőrű tacskó, akit utánkeresésre képeztem ki, most pedig egy hannoveri véreb bevezetésén fáradozom.

A tacskóra való igény is egy vadászat alkalmával fogalmazódott meg, amikor a több órán át tartó bizonytalanságból és önmarcangolásból egy szálkás tacskó húzott ki. Az általam meglőtt disznó vér nélkül ment el, több irányba is kerestük, de semmi nyomot nem találtunk. Vadásztársunk sietett segítségünkre kutyájával, ami egész más irányba indult el, mint amerre mi addig kerestük a disznót, de hittünk neki és jól tettük. A magas blatton lőtt disznó nem ment el 40 métert, viszont egy csepp vért nem hagyott maga után. Ekkor döntöttem el, hogy nekem is kell egy ilyen megkereső kutya.

Müzli nevű kutyám végül Tolna megyéből érkezett hozzám. Amint a szükséges oltásait megkapta, már minden vadászatra velem tarthatott, így ismerkedve meg az erdő illatával, a vad szagával. Ha elejtés történt, mindig megkapta a lehetőséget, hogy ő mutassa meg merre is ment az adott állat a halálvágta során.
Így ment ez 1-2 alkalommal, míg nem eljött az első igazi munka. Barátomtól érkezett a hívás, miszerint meglőtt egy szarvastehenet, de nem találja se a vadat, se vért. Nagy izgalommal érkeztünk meg a helyszínre és az első keresés alkalmával egy sarjba indultunk meg, ez volt a vélt menekülési irány. Egy idő után látszott a kutyán, hogy össze-vissza megy és nem célirányosan egy váltón. Nagy nehezen kikeveredtem a sarjból és az úton indítottam a kutyát, hogy a beváltás helyét találja meg. Az ötlet jónak bizonyult. Egy váltón a kutya befordult és lényegesen határozottabban indult meg, mint előtte. 100m-t követően még mindig nem találtunk egy csepp vért sem, de a kutya ment,  így követtük. 150m-nél már egyre kevésbé hittem benne, hogy jó irányba járunk, de mivel ennél jobb ötletem nem volt, mentünk tovább. Az indulástól számított 200m-nél ráébredtem egy fontos dologra, amit akkor meg is tanultam: kutyát azért vettem, mert az ő orra jobb, mint az enyém, ezért hinni kell neki és bízni benne. Ott feküdt előttünk a nyaktövön lőtt szarvas, a be- és kimenet is el volt záródva, így nem csoda, hogy a 200m alatt egy csepp vért sem találtunk. A mellüregben viszont volt vér bőven, így a lövés egyértelműen halálos volt. A tiszteletadást követően meg kellett állapítanunk, hogy ez kutya nélkül nem, vagy sokkal nehezebben, kisebb eséllyel került volna a terítékre.

Ha a szívünkre tesszük a kezünket, azért van az a sebzés, aminél könnyen rá tudjuk beszélni magunkat a hibázásra, ha nem találunk vért. Én úgy gondolom, hogy ha az ember 100-200m után nem talál sebzésre utaló jelet nem biztos az, hogy utána még hívni fog kutyát. Ezt nálam sokkal tapasztaltabb utánkeresők és vérebesek alá tudnák támasztani, hogy nem egyedi eset ez, hogy a sebzett teljesen vérmentesen, vagy az emberi szem számára észrevehetetlen cseppeket hagy maga mögött.

Tacskóm közreműködésével pár elveszettnek hitt vad került már terítékre. Sajnos hajszás munkához nem volt még „szerencsénk”, de amilyen vehemens természete van, biztos vagyok benne, hogy kitartó hajszás kutya válik belőle. Hannoveri vérebem a mesterséges csapákon már nagyon szépen teljesít, neki viszont sajnos még semmi komolyabb, eredményesen végződő munkát nem tudtam mutatni.

Az Északi-középhegységben utánkereső kutyával rendelkezők egy csoportja megalakította az Utánkeresők Baráti körét, akik képesek lefedni az északi régió nagy részét.
A kezdeményezés számomra nagyon szimpatikus. Talán mondhatom azt, hogy komoly trófeás vadakhoz szinte mindenki hívna kutyát, akár honnan is kell annak érkezni, a lényeg hogy a vad legyen meg. Ha minél több tapasztalt, jó kereső kutya lenne a megyénkben is vagy ezek a (lehet, hogy csak általam) nem ismert kutyák és vezetőik közszájon forognának nem csak a trófeás vadak, de minden vadász által megsebzett vad terítékre kerülhetne. A vadásztanfolyamon nekem azt tanították, hogy a meglőtt, megsebzett vadat minél előbb meg kell váltanom szenvedésitől. A mai világban fontos, hogy gazdasági érdekeket is szem előtt tartsunk, de egy-egy rossz időszakban, rossz helyen meglőtt vad akár napokig, rosszabb esetben hetekig is szenvedhet, ez persze akkor is előfordulhat, ha minden sebzést véreb követne, de ennek a lehetősége talán intenzívebb utánkereséssel csökkenthető lenne.

Az elején már említettem, hogy ebben a szakmában még én is fiatalnak számítok, és a kutyáimnak is van még hova fejlődni, de amennyiben sebzés van, szívesen állok rendelkezésükre, és legjobb tudásunk szerint igyekszünk a sebzett vadat felkutatni. Ezáltal én is sokat tapasztalhatok, kutyáim is csak munkával tudnak fejlődni és talán Önök között is lesz olyan, akinek mi kerítjük elő a régóta áhított, megsebzett vadat. 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés